Újra itt

Nem, nem haláloztam el, de ez az elmúlt két hónap durván sűrű volt/van/lesz (bocsánat a grammatikai hibáért), és ami azt illeti, épp azért írok, mert a következő sem lesz épp sétagalopp. Hétfőn például (12-én) 60 kamaszgyermeket viszünk a Balatonra. Olyanokat, akik először látják majd a magyar tengert, s ki tudja, némelyikük tán utoljára, és nem, nem valami tragédia okán, legfeljebb mert kevés esélyük van a kitörésre, és hogy egyáltalán elhagyják szülőfalujuk közvetlen környezetét. Ha jobban belegondolok, ez utóbbi mégiscsak személyes tragédiának tekinthető.

Sok dolgot csináltam az elmúlt időszakban. Kezdjük azzal, hogy igazságtalan módon nekem, és kollégáimnak kellett eldöntenünk, mégis kiket viszünk magunkkal. Összesen 320 gyermeket és szülőt viszünk 4 turnusban, az első kettőben kamaszokat, szülők nélkül (60-60 fő), a második kettőben családokat, (100-100 főt). Már most akadnak nehézségeink, és még be sem tettük a lábunkat arra a partszakaszra...

Néhány gyermek nevében pályáztam egy Közhasznú Alapítvány pályázatán, melyen számítógépet lehet nyerni. Mikor megemlítettem, milyen ügyben jöttem, az érintett családok mind szívesen fogadtak. Érdekes volt átélni az alábbi szituációt:

- Jó napot, Németh Nándor vagyok, szociális munkás, és egy európai uniós pályázatban dolgozom, az önök segítése ügyében. Egy Közhasznú Alapítvány pályázatát ajánlanám szíves figyelmükbe, melynek egyik feltétele a jó tanulmányi átlag. Úgy tudom, Jakab rendelkezik ilyennel.
- És honnan szerezte meg ezt az információt? Honnan tud rólunk?
- A pályázat keretében számítógépet lehet nyerni.
- Jöjjön beljebb, elfogad esetleg egy kávét?

De volt, ahol nem fogadtak szívesen, tán féltek attól, hogy csaló vagyok. Az óta az említett családból egy unokát kirándulni viszünk, szóval megtört a jég, a pályázat viszont csak jövőre lesz kihasználható számukra...

Sok dologról kell majd még beszámolnom, s ígérem, megteszem, de most megyek, mert mindjárt hajnali 2, és holnap is korán kelek. Szóval jó éjt Mindenkinek, búcsúzóul egy vers (régi, rossz szokás):

Omladozó falak tövén,
hol kerítések állnak,
zárt világok, sötét
határán strázsálnak.

Papírpajzsaikkal
válladról a gondot
tollkardokkal űzik
e szegény bolondok.

Napfény-sisakjukban,
vizes, új rongyokban
gyermekmosolyt óvnak,
hol könnyek adódnak.